Az iskola rövid története

 

 

1964.

Közgazdasági Szakközépiskola megnyitása a XX. Erzsébet tér 4. sz. alatt Kökény Sándorné vezetésével

1964. november

Az intézmény átköltözik az egykori Erkel Kultúrotthonból átalakított épületbe a XX. Ady Endre u. 133. sz. alá

1967.

Az iskola átköltözik jelenlegi helyére a XX. Vörösmarty u. 30. sz. alá, ahol a akkor még a Bagi Ilona Gimnázium és Mechanikai Műszerész Szakközépiskola is működött

1970.

Kiköltözik az épületből a Bagi - a műhelyek kivételével- így az épületet már önállóan birtokoljuk

1970.

Kökény Sándorné a Művelődési Minisztériumba kerül dolgozni, az igazgatói feladatok ellátásával Dr. Bényi Árpádot bízzák meg. Ebben az évben alakul meg iskolánk énekkara, majd a következő tanévben a néptánc-csoport

1971.

A Nemzeti Színházban tartott ünnepség keretében az iskola felveszi Varga Jenő nevét

1972.

Az iskola profilja átalakult - számviteli-gazdálkodási, gép- és gyorsíró idegen nyelvi és igazgatási ügyviteli osztályok nyíltak

1976.

Fizika és kémia szertár kialakítása szaktanteremmel, az ebédlő felújítása

1978.

Felépül az iskolai könyvtár és mellette egy gépterem

1979.

Elkészül a gyorsírás szaktanterem, ahol az oktatást fejhallgatókkal felszerelt többcsatornás rendszer segíti

1980.

A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem gyakorlóiskolájaként végzős tanárjelölteket fogad iskolánk

1984.

Új művészeti csoportként megalakul az iskola zenekara

1985.

Az egykori gondnoki lakásból kialakítjuk az iskola első számítógéptermét

1985.

Két nyugdíjba vonuló kollégánk megalapítja a Varga-díjat, amelyet azóta a tanulmányi és közösségi munkában legkiválóbbaknak adunk át a ballagáson

1987.

Birtokba vehetjük a felépült tornacsarnokot, próbateremmel, öltözőkkel, testnevelő-tanári szobával. Ez a beruházás tette lehetővé, hogy a tanári szobát nagyobb helyiségbe költöztessük és új géptermeket alakítsunk ki

1990.

Megalakul az iskolai citerazenekar

1990 júniusában

Megalakult a Kultúra Alapítvány

1991.

Hagyományteremtő céllal megrendezzük első Alapítványi estünket a Csiliben

1996.

Az iskola vezetését Kiss Mária veszi át

1997.

Iskolánk volt igazgatója megalapítja művészeti díjat, amelyet végzős tanulóink közül azok vehetnek át a ballagáson, akik négy éven át aktívan dolgoztak valamely művészeti csoportban

1997-1998.

Elkészül az iskola első pedagógiai programja

1998.

A művészeti csoportok tevékenysége újabb színfolttal bővül, megalakul a mazsorett-csoport

1998.

Az Iskolai Diáksportkör átalakul Iskolai Diáksport Egyesületté

1998.

Csatlakozunk a diákvállalkozásokat segítő Young Enterprise Alapítványhoz

1998.

Felavatjuk elkészült tanirodánkat

1999.

Csatlakozunk a világbanki modell szerint oktató iskolákhoz, ezzel iskolánk képzési kínálatában megjelenik a kereskedelem-marketing szakmacsoport

2000.

Életre hívjuk a Segítünk nektek Vargások alapítványt

2002.

Csatlakozunk Fővárosi Önkormányzat által kezdeményezett nyelvi projekthez

2004.

Elkészítjük az iskola Minőségirányítási programját

2004.

Nyelvi előkészítő osztályt indítunk

2007.

A szakképzés iskolai megszüntetése következményeként a Csepel TISZK-hez kapcsolják iskolánkat

2008.

Fenntartói döntés alapján az iskola neve: Pesterzsébeti Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola